Perspektíva a Jövőért Alapítvány

perspektivaajovoertalapitvany.hu

Az ’56-os forradalom tiszteletére tartott ünnepi rendezvények…

zaszlo56

A Perspektíva a Jövőért Alapítvány az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepi műsor sorozatot indított, amely 2016. október 20-án az Óbudai Művelődési házban nagyszabású zenés műsorral kezdődött és a 2017. március 10-én záró rendezvénnyel és díszműsorral ér véget.

A meghirdetett pályázaton díjazásra kerülő fiatalok részére  Wittner Mária képviselő – egykori forradalmár – könyveket dedikált. Wittner Mária az emlékműsoron résztvevő fiatalok részére üzenetet fogalmazott meg, melyet az ünnepségen Rithok Tamásné igazgatónő olvasott fel a megjelentek részére így szólt: 

A hazafiság a hétköznapokban is jelen lehet, minden fiatal, minden nap tehet a hazáért ha tiszta lelkiismerettel, becsülettel, tudatosan építi fel jövőéjét, ha tisztában van azzal, hogy mi a hasznos és mi az a célja amit érdemes lenne elérni és nem hagyja, hogy hitvány, értéktelen dolgok erről az útról eltérítsék. Erőnkön felül küzdeni, csak nemes célokért szabad, mert minden ember élete egy üzenet a következő nemzedékek számára!„

Hasonló szép üzenetet küldött Soltész Miklós államtitkár is, akinek sorait Nagy Ervin színművész olvasta fel, melyet az ismert Camus idézettel zárt:

„A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt 20 esztendőben.”

Alapítvány programját az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság is támogatja, további részletek a www.perspektivaajovoertalapitvany.hu honlapon tekinthetik meg az érdeklődők.

Nem anyagi támogatás

Segíts a munkáddal, az időddel, a lelkesedéseddel!

Részletek »

Adó 1% falajánlása

Adószámunk: 18261231-1-03

Részletek »

Szponzorálás

Találjuk meg együtt az ideális együütműködési lehetőséget!

Részletek »

Banki átutalás

Bankszámlaszámunk:
11710088-21456578

Részletek »

Céges adomány

Közhasznúak vagyunk, így céged adóalapja akár 40%-kal csökkenthető...

Részletek »

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le híreinkről, pályázatainkról, programjainkról!
Elfogadom a felhasználási feltételeket

perspektivaajovoertalapitvany.hu
Perspektíva a Jövőért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18261231-1-03
Bankszámlaszám: 11710088-21456578
Nem anyagi támogatás

Segíts a munkáddal, az időddel, a lelkesedéseddel!

Részletek »

Adó 1% falajánlása

Adószámunk: 18261231-1-03

Részletek »

Szponzorálás

Találjuk meg együtt az ideális együütműködési lehetőséget!

Részletek »

Banki átutalás

Bankszámlaszámunk:
11710088-21456578

Részletek »

Céges adomány

Közhasznúak vagyunk, így céged adóalapja akár 40%-kal csökkenthető...

Részletek »