Perspektíva a Jövőért Alapítvány Rotating Header Image

Céljaink

Az alapítvány 2007. februárban alakult. Az Alapítvány célja a szociálisan hátrányos helyzetben élő rászorult emberek (fiatal és az idős korosztály) segítése támogatása „Magyarország területén, és azon túl magyarok által lakott településeken, szociális ügyintézéssel, ismeretterjesztéssel, elhelyezkedési tanácsadással” (munkahelyteremtéssel).

A szociálisan rászorultak részére napközi gondoskodás szervezése, és ellátás biztosítása, elsősorban saját otthonukban, és a későbbiekben kis létszámú alapítványi óvodák, és iskolák működtetése, elsősorban a lemaradt hátrányos helyzetű, és veszélyeztetett, vagy fogyatékkal élő gyermekek képességeinek a fejlesztésére.
Az alapítvány vezetésének szembesülnie kellett, hogy a házi gondozás előfeltételét meghatározó jogszabály rendkívül sok bürokratikus eszközzel nehezíti meg a civil szervezetek szociális tevékenységét. A többször módosított jogszabály szigorú létszám és jelentési, „akadálymentesítési”olyan képzési kötelezettségeket ír elő, mellyel a jelenleg működő szociális intézmények sem rendelkeznek. A kis létszámú civilszervezetek viszont megfelelő anyagi eszközök hiányában nem tudnak ezeknek megfelelni, ezért a kevesebb anyagi ráfordítást igénylő, de sokrétű szakmai munkát igénylő kulturális ifjúsági munka felé nyitottunk, azonban hosszú távú céljaink között a korábban kitűzött elképzeléseink is szerepelnek.

A célok elérése érdekében az alapítvány rövidtávú, és hosszabb távú programokat készített, mivel a tevékenységek bővítésének határait elsősorban az aktuális pénzügyi lehetőségek szabták meg.
Eredményeink: Intézeti gyermekek részére szervezett sport és szabadidő programok szervezése, és lebonyolítása. Kiépített kapcsolatok különböző alkotó műhelyekkel, akik támogató munkájával megrendezhettünk több sikeres kiállítást és az így kapott adományok számos támogató program megvalósítását tették lehetővé.

Ismeretterjesztő kulturális tábor megszervezése és lebonyolítása Erdélyben, valamint különböző gyermeknapi rendezvények támogatása, és nem utolsósorban további együttműködési kapcsolatok kialakítása társszervezetekkel és alapítványokkal valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesületével. Fontosnak tartjuk még, hogy segíteni tudtuk több alkalommal a hátrányos helyzetű fiatalok nyári táboroztatását is. Az ombudsmani hivatal által tartott „Gyermekjogi konferencián” felhívtuk a figyelmet arra is, hogy az egyes társadalmi rétegek között meglévő alap szociális, kulturális és értékrendi különbségek megnehezítik a társadalmi integrációt. A meglévő különbségek áthidalására konkrét oktatási nevelésügyi intézkedések beléptetése szükséges. Az Alapítvány „Példaképem” címmel pályázatot 7-18 év közötti fiatalok részére annak bizonyítására, hogy a mai fiatalok szerint a követendő példa, illetve az értékhordozó mai eszménykép mennyire eltérő skálán mozog. A pályázatra több magyarok által lakott országból érkezett pályázat, melynek következtetéseit külön is publikálni kívánjuk. Lényegesnek tartjuk, hogy az alapítvány önerőből négy éve saját programjainak rendezvényeinek köszönhetően közhasznú feladatokat tud ellátni, pályázatokat tud kiírni és különböző rendezvényeken és fórumokon elismertségre tett szert. (Pl.: NCA rendezvények, Fővárosi Gyermekjogi rendezvények, CÖF rendezvények.) Sikerként értékelhető az is, hogy az évek során az önkéntes segítők száma emelkedett így egyre több azok száma is, akik fontosnak tartják a segítő közösséget és hajlandók ezért szabadidejüket áldozni. Ezek nélkül az áldozatkész, megfelelő szakmai színvonalat nyújtó, ellenszolgáltatást nem igénylő munkatársak nélkül nem lehetett volna eredményeket felmutatni.

Budapest, 2011. február 24.

Az Alapítvány kuratóriuma nevében:

Vígh Ilona sk.