Perspektíva a Jövőért Alapítvány

Segítsünk Gyepükajánnak!

Felhívás a civil szervezetek és befektetők felé!

Segítsünk Gyepükajánnak!

Az Alapítvány Kuratóriuma májusi értekezletén a vidéki szervezetfejlesztéssel kapcsolatosan Gyepükaján munkahely teremtési törekvéseit kívánja sajátos civil eszközeivel erősíteni, egyben szeretné felhívni a figyelmet a kistérségek romló gazdasági, társadalmi helyzetére. Gyepükaján térségében megszűnt az egyetlen „nagyobb” papírfeldolgozói tevékenység és jelenleg az 1.220 nm-es hat csarnokból és szociális létesítményekből álló (1970-ben épült) ipari épület kihasználatlan maradt. A létesítmény jelenleg mélyen ár alatt, mindössze 12 millió forintért kívánja értékesíteni a tulajdonos cég! A Kuratórium ezért elhatározta, hogy összefogást kér a Sümeg környéki civil szervezetektől és befektetőket keres az új /tervezett/ ipari beruházáshoz, felhívva a helyi önkormányzat és  civil szervezetek figyelmét a TÁMOP NFÜ alap által nyújtott kedvező támogatásokra. A cél  nem csak a munkahelyteremtés (ami kezdetben 10-20 fő között biztosítana megélhetést a környéken lakók részére), de biztosítaná  a szelektíven gyűjtött műanyag hulladékok feldolgozását és hasznosítását, valamint a használati termékek gyártását a meglévő üzem területén  – megújuló energia felhasználásával. A hivatkozott „települések romló népességi társadalmi-gazdasági folyamatainak megfordítása (KONV) / TÁMOP-5.3.11-13/2” pályázat így fogalmaz:

„A gazdasági folyamatok és a társadalmi folyamatok egymást negatív irányba gerjesztő folyamatokká válnak. Mindeközben az elvándorlók célterületein sem biztosítható mindenki számára a tisztes megélhetés, így a társadalmi problémák ott is megjelennek. A gazdasági lanyhulás és társadalmi elszigetelődés nem csupán a hátrányos helyzetű kistérségeket veszélyezteti, hanem jelen van a fejlettebb kistérségek településein is.
Az aszimmetrikus gazdasági és társadalmi fejlődés-, a vidék és városok közti különbségek elmélyülésének megállítása és megfordítása kiemelten fontos a gazdasági és társadalmi fenntarthatóság érdekében. Mindez kihívásokat rejt magába. A kormányzat katalizátorként megjelenhet a folyamatok elindításában, a tünetek felismerésében és cselekvésre való törekvés felélesztésében, de a változások a helyi társadalmi és gazdasági szereplők aktivitásától, a szellemi, kulturális, gazdasági, környezeti lehetőségekből adódó potenciál felismerésétől és kihasználásától függ. A helyi szereplők elkötelezettsége és cselekvése, az önsegítés szükséges a megtartó- és vonzóképesség növeléséhez. A beavatkozás időzítése nagyban befolyásolhatja annak sikerességét: a tünetek mielőbbi felismerése, a helyi közösség aktiválására és bevonására építő cselekvési terv kidolgozása és megvalósítása növeli a beavatkozások hatékonyságát. Amennyiben a tünetek felismerésére és preventív beavatkozásokra nem kerül sor a fordulóponton, a folyamatok visszafordíthatatlanságának és leszakadásnak veszélye fokozódik.

Jelen pályázat célja, hogy a modellprogram keretében a helyi közösségben rejlő kreativitásra, szellemi és társadalmi kapacitásra építve, innovatív megközelítéssel kialakításra kerüljön egy a kedvezőtlen gazdasági és társadalmi folyamatok megfordítását célzó fejlesztési terv és kialakuljon a cselekvési tervben foglaltak megvalósításához szükséges közösség, társadalmi kapacitás.
A pályázati konstrukció pilot projektek támogatásával hozzájárul a negatív gazdasági és társadalmi folyamatok kezdeti tüneteit mutató települések romló folyamatainak visszafordításához, az életminőség javításához a helyi társadalomban rejlő potenciálra építő akciók sorozatának megvalósításával.”

A megvalósulásra 100 és 500 millió Ft támogatásra lehet pályázni! Mivel a projekt kiírás szerint a megvalósulás konzorciumban lehetséges, melynek irányító szerepét a helyi önkormányzatnak kell ellátnia. Képviselőnk felkereste az illetékes polgármestert is, aki úgy nyilatkozott, hogy megfelelő befektetési szándék esetén támogatnák a munkahely teremtési projekt megvalósulását! A rendelkezésre álló pályázati határidő rövid: 2013.07.31.  Fentiek miatt kéri az Alapítvány a helyi civil szervezetek támogatását és a befektetők jelentkezését, segítségét.

Perspektíva a Jövőért Alapítvány kuratóriuma

Nem anyagi támogatás

Segíts a munkáddal, az időddel, a lelkesedéseddel!

Részletek »

Adó 1% falajánlása

Adószámunk: 18261231-1-03

Részletek »

Szponzorálás

Találjuk meg együtt az ideális együütműködési lehetőséget!

Részletek »

Banki átutalás

Bankszámlaszámunk:
11710088-21456578

Részletek »

Céges adomány

Közhasznúak vagyunk, így céged adóalapja akár 40%-kal csökkenthető...

Részletek »